A remény negyedéve: a korona felértékelődése 100 évvel ezelőtt Kiemelt

Papír százas a háború alatt: egyre kevesebbet ért Papír százas a háború alatt: egyre kevesebbet ért Galéria Savaria

Meglepő, de az első világháborúnak volt egy olyan szakasza, pontosan 100 éve, amikor három év folyamatos értékvesztés után hirtelen megerősödött a (papír)korona árfolyama a semleges valutákhoz, így például a svájci frankhoz képest. Úgy is mondhatjuk, hogy a „remény negyedéve” köszöntött be, amikor legközelebb került Európa a békéhez.

Több hónapon keresztül egészen 1918 márciusáig több, mint 30%-kal felértékelődött a devizánk, és tavaszra az 1916. novemberi árfolyamok köszöntek vissza másfél év elteltével. (Lásd a grafikonon az 1917 végi „púpot”.) Mint később kiderült, ez csak a vihar előtti csend volt, az összeomlás előtti utolsó nagy optimista fellángolás.

 Zrichi rf 1 vh alatt

Forrás: Popovics S.: A pénz sorsa a háborúban (1926)

Az osztrák-magyar korona felértékelődésének három alapvető oka volt: (1) a caporettoi áttörés (2) az orosz bolsevikok hatalomátvétele, (3) IV. Károly békekísérletei, amelyeket részletesen elemzünk. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg, hogy mit is jelentett a devizaárfolyamok jegyzése a háború alatt.

Áttérés az aranykoronáról a papírkoronára

A világháború kezdetekor azonnal (gyakorlatilag már a hadüzenetkor, július végén) megszűnt a bankjegyek aranyra válthatósága a magyar bankokban, ami ugyan törvényileg sosem volt kötelező érvényű, de a gyakorlatban működött. Az Osztrák-Magyar Bank pedig augusztus 5-én hozta meg a határozatát, miszerint aranyat és külföldi fizetőeszközt csak az állam (és a közélelmezés) szükségleteire fog kiadni. Ettől a pillanattól fogva a korona valutánk megszűnt aranyfedezetű lenni, és elkezdődött a papírkorona időszaka. A harcok megkezdésével azonnal romlani is kezdett a papírkorona a főbb semleges devizákkal szemben, amelyek közül a svájci frank és a svéd korona számított legfontosabbnak a kontinensen. 1917 októberig szinte folyamatosan romlott a pénzünk idegenbeli értéke, miközben a régi aranykorona érméket változatlan paritás-árfolyamon cserélték be Zürichben ill. Stockholmban. 100 papírkoronáért békeidőben 105 svájci frankot adtak, 1917 novemberében kevesebb, mint 40-et. [A minisztériumok folyamatosan jegyezték az „aranykorona” árfolyamát. Ezen azt az értéket értették, ami megmutatta, hogy egy békebeli aranyfedezetű koronaérték (más szóval egy fiókban őrzött arany tíz- vagy húsz koronás) mennyi háborús papírkoronával volt egyenértékű.]

Mivel a hadban álló országok minden nemzetközileg elvárt adatközlést beszüntettek, így a zürichi bankárok, lévén pontos információk nem álltak rendelkezésre a háborús országok aranytartalékairól, illetve a kibocsátott papírpénzeiről, leginkább a velük kapcsolatos külkereskedelmi mérlegek alapján próbáltak tájékozódni, nagy adag spekulációt is beleszámítva.

 1916 20 Schweizer Franken Goldvreneli
Svájci frank az I. világháborúban: mindenki ehhez mérte a valutája értékvesztését

A hadviselő államok és külkereskedők főleg hadfelszerelést és élelmiszert vásároltak a semleges országoktól, de cserébe kevés árut tudtak szállítani. Ugyanakkor arannyal sem tudtak fizetni a tilalmak miatt, így leginkább bankjeggyel és váltóval fizettek, amelyekből jelentős mennyiség halmozódott fel. Ugyancsak szaporították a bankjegyállományt azok a gazdagok, főleg arisztokraták, akik a háború elől a semleges országokba menekültek. Ennek a felhalmozódásnak mértékéből következtettek az árfolyamra. (Megjegyzendő, hogy a német valuta jóval kevésbé esett a svájci frankkal szemben, mint a korona.)

Érdekes, hogy utólag rekonstruálva a korona külföldi és belföldi elértéktelenedését, az utóbbi sokkal nagyobb mértékű volt. Amíg az aranyvaluták (svájci, svéd pénzek) kb. 2,5-szeresre drágultak 1917 novemberére, addig a hazai termékárak (beleértve az aranyat is) legalább 4-6-szorosára nőttek. A békebeli arany 20 koronásért 100 papírkoronát is lehetett kapni. Érdemes volt (elvileg) Budapestről papírkoronát kivinni Zürichbe, ott átváltani aranyra, és itthon dupla áron eladni, ha nem számolunk az utazás költségeivel és kockázataival.

Minden matematikai számolás ellenére a legfontosabb árfolyam-befolyásoló tényező a spekuláció maradt, ami pedig a harcok várható kimenetelével, illetve a béke lehetőségével függött össze.

 

Poltikai és hadihelyzet 1917-ben

Az egész Monarchiában (így Magyarországon is) alapvető változás állt be Ferenc József halálakor (1916. november 21.).  IV. Károly még aznap, a trónra lépésekor azonnal közölte békeszándékát a Népeimhez c. manifesztumában: „Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból megkívánom népeimnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink daca megengedi.” (Pesti Napló, 1916. november 23.)

 IV Kroly s II Vilmos
I. Károly (balra) és II. Vilmos (jobbra) – mindig egy lépéssel a németek mögött

1917-ben Európa szerte intenzívvé váltak a színfalak mögötti béketapogatózások és a háború utáni lehetséges rendezési tervezgetések. Az USA háborúba való belépésével (1917. április 6.) az antant országok győzelmi esélyei jelentősen javultak, a kérdés csak a németek összeroppanásának időpontja volt. (A Monarchiának csak fél évvel később, december 7-én üzent hadat az Egyesült Államok, részben bevárva a békekísérletek eredménytelenségét.) Sajnos viszont II. Vilmos német császár, és a legbefolyásosabb tábornoka, Ludendorff hallani sem akart békekötésről, főleg olyan feltétellel nem, hogy akár egy talpalatnyi földet is átadjanak. A háborút a végsőkig folytatni akarták, legfeljebb a Monarchia kárára adakoztak volna: Erdélyt például már akkor Romániának helyezték kilátásba[1]. Ősszel azonban fordult a kocka, és két olyan esemény is bekövetkezett, amivel a központi hatalmak pislákoló reményei ismét tüzet fogtak, és a háború újabb egy évre kitolódott. Utólag akár balszerencsésnek is mondható, hogy a több éves isonzói állóháborút 1917. októberben sikerült döntésre vinni: a caporettói (ma: Kobarid) győzelmes áttörés[2] olyan hadászati sikernek számít, amire ritkán volt példa a magyar történelemben.  Csakhogy ennek kapcsán sokan rózsaszín álmokat kezdtek kergetni az egész háború kimenetelére nézve.

Majd novemberben a bolsevikok átvették a hatalmat Oroszországban és Leninék egyoldalú békedekrétumára (november 8.) a keleti front felszabadult. Talán ez lett volna az az ideális időzítés, amikor a központi hatalmak legjobb feltételekkel köthettek volna békét. Nem így történt. Ezt a kivételes pillanatot érezte, érezhette meg IV. Károly is, amikor felerősítette a különbéke kísérleteit.

1917 végén IV. Károly még élvezte a nép bizalmát a Monarchián belül és békevágya köztudott volt. Addigra már szinte minden család gyászolt, ki férjet és apát, ki gyermekét. A közvélemény és a gazdaság ezekben a hónapokban a várva-várt mielőbbi igazságos – az egykorú vélekedés szerint területi veszteség és háborús jóvátétel nélküli – békekötés reményében bízott, jobban, mint a háború kezdete óta bármikor.

Károly 1918. január 2-án írja Vilmos császárnak az antant-tal való egyik próbálkozás után: „az Entente válasza nem örvendetes, de nem zárja ki a békegondolat szövögetését. Tégy még egy diplomáciai kísérletet, mielőtt felégeted a megegyezés felé vezető hidakat.”1 Ezt követően még folytatja a békekísérletét a franciákkal, amit Sixtus, a rokon pármai herceg közvetít, de a kapcsolatfelvétel áprilisban nyilvánosságra kerül, és Károly mindent letagad. Legnagyobb hibát abban vétette császár-királyunk, hogy a németektől való elszakadást nem merte kimondani, és nem tudta megfelelő diplomáciai szintre emelni a béketerveket.

IV. Károly politikai határozatlanságát, gyengeségét megérezve megerősödtek a Monarchia szláv népeinek függetlenségi és elszakadási törekvései, amelyeket pedig az antant nagyhatalmai 1918 tavaszáig erős fenntartásokkal kezeltek. A brit minisztertanács január 4-én, majd Wilson amerikai elnök a január 8-i „14 pontos üzenetében” is megerősítette, hogy nem a Monarchia széttördelése, hanem csak a nemzetiségeknek adandó széles körű autonómia a cél. Az antant fontos szerepben látta volna az erős Monarchiát: egyrészt befolyást gyakorol a Balkánra, másrészt távol tartja az orosz tanácsköztársaságot Európától, harmadrészt segít kordában tartani Németországot és kiegyensúlyozó szereppel bír[3].

1918 áprilisára gyakorlatilag minden eldőlt: IV. Károly békekísérletei kudarcba fulladtak, márciusban a németek sikertelenül próbálták kikényszeríteni a nyugati fronton a döntő győzelmet, áprilisban a római kongresszuson pedig eldöntötték – szláv nyomásra – a Monarchia feldarabolását.

Infláció Magyarországon

A korona külföldi értékének látványos javulása elsősorban tehát arra a reményre vezethető vissza, hogy a háborúnak hamarosan vége, és a központi hatalmak jó feltételekkel jönnek ki a tárgyalásokból. Ahogy már említettük, az osztrák-magyar korona külföldi és belföldi értékvesztése jelentősen eltért egymástól a háború alatt, a belföldi vásárlóerő csökkenése (hívjuk inflációnak) csaknem duplája volt a külföldinek. Emiatt azt is érdekes volt megvizsgálnunk, hogy mi történt a remény negyedévében a belföldi vásárlóerővel, tehát jelentett-e deflációt (azaz vásárlóerő növekedést) a belföldi gazdaságban és a fogyasztói árakban ez a néhány hónap.

A 20. század első felében még nem volt megbízható, hivatalos inflációmérés, noha az árakat rendszeresen jegyezték, ezért a válasz nem egyértelmű. A hivatalosnak tekinthető aranykorona-árfolyam a külföldi, azaz a zürichi, svájci frankban közölt koronajegyzést alapul véve számította az értékvesztést, de ez a belföldi árviszonyokhoz nem nyújt közvetlenül felhasználható információt.

A külföldi értéknövekedésből mindössze az következtethető, hogy az importárak csökkentek, de a nagyközönség mindennapi ellátása kevéssé függött a külföldi beszerzésektől. A különféle forrásokból (KSH, levéltári források, Népszava) az rekonstruálható, hogy

  • - a hatósági árakban (pl. kenyér, búza) nem, vagy alig tükröződik a külföldi hatás, legfeljebb nem emelték az árakat. Kivétel a cukor, aminek árát pont decemberben emelték drasztikusan 1,54-ről 2,48-ra
  • - a mezőgazdasági termékeknél (zöldség, gyümölcs) a szezonalitás kissé felülírta a normális kereslet-kínálati viszonyokat, de ott sem látunk jelentős árcsökkenést
  • - a budapesti öttagú munkáscsaládok heti nyers élelemszükségletének az árában (a KSH is elfogadta és átvette a számítást) a novemberi enyhe mérséklődést követően további lényeges növekedést látunk.
  • - az iparcikkek árait nem jegyezték pontosan és folyamatosan, ezért egyedül ott feltételezhető, hogy a háború kitöréséhez képesti jelentős áremelkedések, amelyek az élelmiszerek árainál sokkal nagyobb mértékűek voltak, talán valamit enyhültek.

Az alábbi táblázat a belföldi (budapesti) árak relatív változását mutatják a háború előtt és a vizsgált téli hónapokban (1913 ill. 1914 júl. = 100%)

%

Mértékegys.

1913 éves

1914 júl.

1917 okt

nov

dec

1918 jan

feb

márc

ápr

Svájci frank (Zürich)

(Aranykorona árf.)

 1 sv.fr koronában

(* fekete árfolyam)

100

101

260

265

(400*)

223

191

189

193

198

Búza

mázsa, 1917-18-ban hatóságilag megállapított árak

100

122

213

200

200

200

212

270

270

Kenyér

félbarna, kg

100

119

193

200

215

215

215

219

230

Tej

l, teljes tej

100

100

261

277

345

345

345

345

355

Marhahús

kg, pecsenyének (rostélyos)

100

96

623

620

572

599

646

694

906

Tojás

db

100

88

625

625

650

663

700

663

625

Munkáscsalád élelme

5 fő, heti élelem, 82800 kal.

 

100

387

378

423

425

445

461

504

Cipő

egy pár

 

100

   

714

       

Öltöny

db

 

100

   

750

       

Munkabér

munkás, átlag

 

100

   

200

       

A feltárt összefüggések azt mutatják, hogy a belföldi árak egy-két hónapban (november és december) csökkentek ugyan bizonyos termékeknél, de látványos deflációra utaló számok egyáltalán nincsenek. Közgazdasági szempontból könnyen indokolható a válasz: a kereslet-kínálat a háborús viszonyok között jelentősen torzult: a hadra fogható férfiak a termelésből eltűntek, nem volt megfelelő számú szakember, akik a gyárakban dolgoztak volna, vagy a földet megművelik. A helyükre belépő nők nem rendelkeztek megfelelő szakértelemmel, termelékenységük kisebb volt. Az eladók helyett a vevők versenyeztek egymással. Főleg a karácsonyi időszakban nem volt várható lényeges árcsökkenés. Az viszont meglepő, hogy az 1918. januári további korona erősödésnek sincsenek jelei a hazai árakban.

10 fillr 1916 2 fillr 1917
Vaspénzek a háború alatt

Összefoglalva, a nemzetközi politikai helyzet reménye és a korona külföldi értéknövekedése nem tükröződött a hazai árakban, amelyet továbbra is a kereslet irányított. Az viszont látszik, hogy a hazai áremelkedések üteme is megtorpant, enyhült, és mindenki a háború közeli befejezésében bízott. A reményteli várakozás még inkább felerősítette a háború utolsó évének fájdalmát, fizikai és testi-lelki pusztítását, mert az emberek a hitüket is elvesztették…

Felhasznált irodalmak

Popovics Sándor: A pénz sorsa a háborúban, MTA, 1926

Varga Jenő: A pénz uralma a békében, bukása a háborúban, Népszava, 1918

Elter Tamás: http://www.origo.hu/tudomany/20170509-zita-iv-karoly-az-utolso-magyar-kiraly-hitvese-125-eve-szuletett.html

HAJDU TIBOR: Károly, a békecsászár, http://www.historia.hu/archivum/2004/0410hajdu.htm

http://www.grotius.hu/doc/pub/TYKHXI/2014-06-29_fiziker_robert_iv-karoly-bekekiserletei.pdf

 

[1] Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig, Magvető, 1978, p.57

[2] Katona Csaba: http://mta.hu/tudomany_hirei/latvanyos-de-haszontalan-gyozelem-szaz-eve-kezdodott-a-caporettoi-attores-108123  (2017. 10. 20)

[3] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, 2005, p.110

Utoljára frissítve:vasárnap, 14 január 2018 17:04
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned