Nem mind arany, ami aranykorona

Az első korona érménk, az arany 20 koronás Az első korona érménk, az arany 20 koronás koronaportal.hu

125 éve, 1892. október 22-én jelent meg a pesti utcákon az aranykorona-rendszer első érméje, ami természetesen egy aranypénz volt, a 20 koronás. Ennek magyar változatát öt nappal előtte mutatta be Wekerle Sándor akkori pénzügyminiszter Ferenc Józsefnek, majd az uralkodói rábólintás után – csupán ebből az első veretből – közel 1,8 millió példány került ki Körmöcbányáról, az évszázadok óta legfontosabb pénzverdénkből.

Kevésbé ismert, hogy óriási jelentőségű lépés volt az új pénz bevezetése az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasága szempontjából: az aranykorona bevezetésével az utolsó pillanatban tért át a birodalom az aranystandardra 125 évvel ezelőtt, pedig az elsők között lehettünk volna.  Az okokról és dilemmákról szól ez a cikk. 

A 19.-20. század fordulója, az aranykor, nem csak nevében volt arany: a korona pénzrendszer aranyalapú valutának számított, amire sikeresen konvertáltuk át az ezüstön alapuló pénzrendszerünket a kor gazdasági elvárásainak megfelelően. Noha csak „sánta”-aranyvalutával indultunk, és igazából sosem született törvény a teljes konvertibilitásra, azaz a papírpénzek és váltópénzek aranyérmére cserélésére, az Osztrák-Magyar Monarchia monetáris rendszere ekkor közelítette meg leginkább a világ élvonalát. A pénztörténetünkben a „legkeményebb” valutát vezettük be, amit szerte a világon mindenütt jegyeztek, elsődlegesen az osztrák és a cseh gazdaság erejével a háttérben.

„Valutarendezés”

Bő két hónappal korábban, augusztus 11-én lépett életbe az aranykorona pénzrendszer bevezetéséről szóló törvény[1], amit a császár kilenc nappal korábban szentesített. A korabeli szóhasználattal csak „valutarendezésnek” hívott pénzcserével látszólag nem sok minden történt: az addigi pénzegységünkkel, az osztrák-értékű forinttal és váltópénzével, a krajcárral szemben névlegesen felére értékelték az új számolási egységet. A lakosság mindössze annyit érzékelt, hogy a napilapokért 4 krajcár helyett az új váltópénzben 8 fillért kell adni, a fehérkenyér kilója 13 krajcár helyett 26 fillérbe kerül, 1 liter finom rumért pedig 1 forint helyett 2 koronát számítanak fel. Természetesen a fizetések is duplázódtak, tehát senki nem járt se jobban, se rosszabbul. Ráadásul az átmenet sem egyik napról a másikra történt, mint majdan a korona dicstelen „kimúlásakor”, amikor 1926 végén néhány hét alatt leváltotta a pengő. (HVG 2017. jan. 19.) A 34 évet megélt korona első hét évében párhuzamosan forgott a forinttal, és csak 1900. január 1-jétől vált kizárólagos fizetőeszközzé. Ez időszak mindennapjaiban egymás mellett élt a forint és a korona, a krajcár és a fillér, papírpénzekben pedig kizárólag a forint. A kereskedők gyorsan átlátták, hogy a kisebb számértékek megnyugtatóbbak a vásárlók szemének, így az átmeneti időszak végéig forintban árazták portékáikat, de egyre inkább a korona rendszerben történt a fizetés.

Előzmények

A 19. század második felében az arany vált minden földi dolog „abszolút” értékmérőjévé, a nemzetközi kereskedelmi elszámolások szinte kizárólag a sárga fémben folytak. Korábban az ezüst is alkalmas volt erre a szerepre, mert az aranyhoz viszonyított értéke kétszáz évig nem változott, egyes kivételes évektől eltekintve mindvégig 14,8-15,8 grammnyi ezüstöt kellett adni egy gramm aranyért. Ezt az arányt még az 1848-tól 1855-ig tartó kaliforniai és ausztrál aranylázak sem tudták megingatni, bár ez volt az első alkalom, amikor megkérdőjeleződött, hogy alkalmas-e az arany a mindenható értékmérésre.

A magyar szabadságharc leverése után Ausztria a német hercegségekkel és Poroszországgal szorosabbra fűzte kereskedelmi kapcsolatait és 1854 végén szövetséget javasolt az aranyvalutára való áttérésre, elsők között a kontinensen[2]. (Lásd a cikkünket az aranystandardról itt.) Az osztrákok azzal érveltek, hogy a növekvő nemzetközi termelés miatt elegendő mennyiségű aranyat kedvező áron lehetne beszerezni a kereskedelmi igények kielégítésére. Az erősebbnek bizonyuló német államok viszont úgy vélték, hogy az aranykitermelés nagymértékű várható növekedése le fogja nyomni az arany értékét az ezüsthöz képest. Emiatt 1857-ben, a német államokkal Bécsben kötött szerződés szerint az Osztrák Császárság tisztán ezüst alapú pénzként vezette be az osztrák értékű forintot. Mindez elég peches időzítéssel történt, mert az aranyforrások elapadását követően 1858-tól kezdve komoly ezüstlelőhelyeket tártak fel Nevadában[3], és folyamatosan ontották a világpiacra az olcsóbbik nemesfémet, lenyomva annak árát. A pénzpiacok folyamatos káoszt érzékeltek, mert az arany és ezüst árának állandó ingadozása hol az aranyra már áttért, hol az ezüst-alapú országokat segítette. Legtöbben kompromisszummal kísérleteztek, a bimetális rendszerrel, miszerint mind az aranyat, mind az ezüstöt értékpénznek fogadják el rögzített árfolyamon, de ez néhány év után zsákutcának bizonyult. A 70-es évek elejére a fejlett országok válaszút elé kerültek és dönteniük kellett. Végül az országok többsége aranyalapú pénzrendszerre, az ún. aranystandardra tért rá, amit először Anglia kísérletezett ki Napóleon legyőzése után.

Ausztria is elkezdte a tárgyalásokat az akkor még bimetális rendszert működtető Latin Érmeunióval (lásd részletesen itt), és 150 éve, 1867. július 31-én előzetes szerződést kötött a franciákkal[4], amire még a kiegyezési törvényekben (XVI. Tc. XII. cikke, lásd itt) is utalás történt. Ausztria ismét a tisztán aranyvaluta mellett szállt síkra, megelőzve korát, mert – előre látó szakmai indoklással – nem hitt a kétfémes pénzrendszerben. Ideális időzítésű is lett volna a lépés, hiszen az 1866-os vesztes königgrätzi csata után Ausztria kilépni kényszerült a németekkel kilenc évvel korábban kötött bécsi egyezményből, ami így fel is bomlott. Az 1870. januárra tervezett csatlakozás azonban politikai indíttatás miatt nem valósult meg: miután III. Napóleon 1870-ben megtámadta Poroszországot és vesztett, Ausztria nem kívánt szembehelyezkedni a megerősödött németekkel, és inkább őket tekintette természetes szövetségesének.

1870 8 frt
Az első kettős címletmegjelölésű érme 1870-ből: egyszerre ért 8 aranyforintot és 20 frankot

Az Érmeunióhoz csatlakozásból végül csak annyi valósult meg, hogy 1870-től a Monarchia 4 és 8 forint névértékű, 10 és 20 frankos aranypénzeket hozott forgalomba kereskedelmi célokra. Az unióhoz csatlakozás helyett a gazdasági érdekeknek kielégítően megfelelt az érmeunióhoz illeszkedő aranypénzek verése. Ez az aranyforint 1870-ben viszont már 1,23 osztrák értékű, azaz ezüstforinttal volt egyenértékű, az ezüst értékvesztése folytán. A forintról szóló kereskedelmi szerződésekben tehát megérte pontosítani, hogy arany- vagy ezüstforintot gondolnak-e a felek az elszámolásukban. Ez az eltérés onnan eredt, hogy az arany grammja a korábbi stabil 15,5-ről 19 grammnyi ezüstre drágult. Ezek az aranyforintosok nem csak azért lettek fontosak, mert törvényes fizetőeszközként elfogadták őket a Latin Érmeunió országaiban (és így szinte az egész civilizált világban), hanem azért is történelmet írtak, mert először fordult elő kettős címletmegjelölés (forint és frank) egyazon érmén.

Ezt követően a Monarchia folyamatosan kereste az aranystandardra való áttérés lehetőségét, de az 1870-es évek pénzügyi válsága, majd az arany folyamatos drágulása miatt (az aranyvalutára áttérő országok keresletének növekedése és annak árfelhajtó hatása okán) mindig lekerült a napirendről a valutarendezés. Az 1880-as évek végén már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, mert addigra egész Európa aranyvaluta rendszerben működött Oroszország kivételével, és a Monarchia külföldi piacoktól való elszigetelődése jelentős hátrányt okozott. Ha nem álltunk volna át az aranystandardra, akkor néhány év alatt – az ezüst értékvesztése folytán – kevesebb, mint felére lezuhant volna a pénzünk értéke.

Az akkori nemzetközi helyzet megértéséhez párhuzam húzható a mai Európai Unióval és az euróval. Ahogy az Unióban megvalósul az emberek, pénzeszközök, áruk, szolgáltatások egymás közötti könnyű, akadálymentes forgalma a törvények és a közös pénzegység révén, a 19. század végén az aranyalapú valuta jelentette azt a bizalmi alapot, amire építeni lehetett a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. Ugyancsak szemléletesen érzékelteti az euró-forint naponta változó kurzusa, hogy ehhez hasonlóan mozgott az aranyalapú és ezüstalapú valuták váltóárfolyama. Csakhogy abban az időben nem voltak számoló- és számítógépek, tehát a folyamatosan mozgó árfolyamok nagyon lassították és megdrágították a kereskedelmet a különböző pénzrendszerű országok között.

Lebonyolítás

A koronára való átállás megtervezésében és előkészítésében oroszlánrészt vállalt Wekerle Sándor, a magyar pénzügyminiszter. Az állam, és rajta keresztül a jegybank (Osztrák-Magyar Bank, OMB) legfontosabb feladata a forgalomban lévő bankjegyek, államjegyek és váltópénzek fedezetének biztosítása lett. Nem volt egyszerű összeszedni mindezek legalább 40%-ának az ércfedezetét, amit a nemzetközi gyakorlat írt elő. Ebben az arany jelentette a legnagyobb részt, de emellett szükség volt a régi ezüst egyforintosok fedezetként való beszámítására is. Emiatt lett a korona sánta-valuta, mert nem tisztán aranykészlet biztosította a helyettesítő pénzek értékét. Érdemes volt bevállalni ezt a kockázatot, mert a felpezsdülő nemzetközi gazdálkodásnak köszönhetőn a századfordulóra már nagyon stabil, ténylegesen aranyfedezetű koronát sikerült létrehozni. Amíg 1892-ben a jegybank és a Monarchia összesen kb. 250 millió koronányi arannyal vezette be az új pénzrendszert, addig 1895-re, főleg külföldi vásárlások útján, a jegybank maga 488 millió koronányi, majd 1901-ben már 1 milliárd koronát meghaladó aranykészlettel rendelkezett. Ekkor már nyugodtan tudták megindítani a korona bankjegyek kibocsátását, és a pénz gyakorlatilag tiszta aranyvalutává érett.

1892 őszén nagy volt a várakozás az új aranyérmék iránt. Kezdetben csak úgy lehetett hozzájuk jutni, ha régebbi magyar vagy forgalomban lévő európai aranyérmeket váltott át a tulajdonosa az új aranyra. A korabeli híradások szerint az országgyűlési képviselők a novemberi fizetésüket már új aranypénzekben kapták. Hamarosan a 10 koronás arany is megjelent, mindkét pénzből külön magyar és osztrák változat is. A fő eltérést az jelentette, hogy amíg az osztrák arany előlapján a császár arcképe látható, a magyar változatra – évszázados hagyományoknak megfelelően – az uralkodó álló, egészalakos képe került.

Egy 20 koronás – a törvény szerint – 6,09756 grammnyi tiszta aranyat tartalmaz, 1 koronára tehát ennek huszadrésze jutott, ami a koronarendszer alapját adta más aranyalapú valutákhoz, pl. a fonthoz vagy a német márkához képest. Bárki kérhette a nemzeti bankban, hogy aranyából aranykoronát verjenek, azaz praktikusan az aranyát érmére váltsák. 1 kg színarany árát 3280 koronában állapították meg, és figyelembe véve a 6 korona verdedíjat, az aranyat érmére cserélő így kilogrammonként 3274 koronát kapott kézhez 20 és 10 koronásokban. A koronarendszer váltópénzei (bronz 1 és 2 filléres, nikkel 10 és 20 filléres, ezüst 1 koronás) 1893. áprilisában és májusában kerültek forgalomba.

dombornyomott levelezolap korona ermes zaszlo hun hun eng 1frt 01a
A korona pénzrendszer magyar változatú érméi

Mit ért a korona?

Az árak összehasonlítása alapján egy aranykorona nagyjából 1700 mai forintnak felel meg. Ezzel szemben a fizetések mára – a gazdasági fejlődés így is kimutatható hatásaként – ennek többszörösével nőttek. A korabeli napszám 1 és 2 korona között szóródott a férfiak számára, a nők és gyerekek jó esetben ennek felét-harmadát kapták. Másik végletként a honatyák – lakáspénzzel együtt – havi 200 koronát kaptak képviselői javadalmazásként, amit egyébként keveseltek, és erről komoly viták folytak 1892 őszén. Ha ezt a mai 750 ezres képviselői fizetésekhez mérjük, akkor egy korona értéke 3750 mai forint. Érdekes viszont, hogy ha aranyban számolunk, akkor nemigen történt előre lépés: 10 db 20 koronás mai értéke aranyban kb. 650 ezer forint, numizmatikai értékben pedig legalább 800 ezer...

Az arany csodálatos erejét mutatja, hogy évszázadok, sőt évezredek óta stabilan tartja az értékét. Akár a jómódúság definícióját is könnyen hozzá köthetjük: aki évi nettó fizetéséből 1 kg aranyat tud vásárolni, (jelenleg 10,5-11 millió ft) az már a középosztály felső rétegéhez sorolhatja magát – igaz volt ez 125 éve csakúgy, mint ahogy manapság is.

Az aranykorona iránti mai nosztalgia talán legerősebb forrása az az irigység, hogy őseink zsebében arany csörgött, akár a mindennapokban is. Az igazság ennél árnyaltabb: törvény ugyanis sosem született az ún. készfizetésre, azaz a bankok sosem lettek arra kötelezve, hogy bankjegyeket, államjegyeket, vagy éppen váltópénzeket  aranyérmére cseréljenek. Az aranyérmék megjelenésekor természetesen jelentkező kezdeti lelkesedést hamar felváltotta a józan megfontolás: a bankjegyek és papírpénzek ugyanis könnyebben kezelhetők voltak, mint az aranyak, így nem is lett nagy igény az aranypénzek iránt. Ugyanazt a pénzértéket jelentette az 5 forintos államjegy, 5 darab 1 ezüst egyforintos és egy arany tízkoronás, tehát nem volt értelme mindenképp aranyat birtokolni. Sőt, még a nagyobb összegű tartalékolás sem érte meg aranyban, mert a bankban elhelyezett pénz a számlán kamatot is termelt, míg az otthon, fiókban vagy párnacihában őrzött nemesfém nem. Az átmeneti időszakban a nemzetközi kereskedelemben az arany persze kedveltebb forma volt, mint a papírpénzek, de a garantált váltók, majd az 1900 után kibocsátott korona bankjegyek gyakorlatilag ugyanolyan megbízhatónak minősültek. A hétköznapi életben is könnyen juthatott bárki aranyhoz, mert törvényi előírás nélkül is a nemzeti bank (OMB) bankjegyeit a bankok – kérésre – aranyra cserélték, másrészt a külföldi aranyvalutákra átváltott megtakarításokat szintén beváltották – kisebb kezelési díjjal – aranykoronára. Az OMB bankjegyeket egészen 1914 júliusáig be lehetett váltani aranyérmékre, a szerb hadüzenet hírére azonban befagyasztották az átválthatóságot.

Az aranykorona a numizmatikusok számára viszont egészen mást jelent: Magyarország valaha kibocsátott talán legszebb aranyérméit. Aranypénzt ugyan bocsátottak ki folyamatosan (10 és 20 koronásat), de 100 koronásat magyar motívummal csak 1907-ben és 1908-ban. Az 1907-es koronázási változat az egyik csúcspont:

1907 koronázási 100 korona
A valaha vert egyik legszebb érménk aranyból: az 1907-es "koronázási 100 koronás". Az eredeti darabok 1 és 2 millió forint között kelnek el

Az ARTEX külkereskedelmi vállalat megbízásából az 1960-as és 70-es években rendszeresen vertek külföldi gyűjtők részére utánvereteket, olyannyira eredeti verőtövekkel, hogy mai napig sem lehet könnyen eldönteni, hogy pl. az 1908-as 100 koronás mikor is hagyta el igazából a verdét: az 1900-as évek első évtizedében, vagy 1974-ben, amikor közel félmillió darab készült[5].

A közös osztrák-magyar korona 1919-ig maradt érvényben, amikor a Monarchia utódállamai saját valutákat kezdtek létrehozni. Mind hazánk, mind Ausztria fenntartotta ugyan jogfolytonosként a korona valutát, de azok egymástól függetlenül éltek tovább. (Magyarországon is 1919-20-ban kezdték felülbélyegezni a monarchiabeli bankjegyeket magyar bélyegzővel, amivel kizárólagosan magyar korona-bankjeggyé konvertálták a korábbi közös pénzeket.) A világháború utáni bizonytalan politikai és gazdasági helyzet soha nem látott inflációt gerjesztett, amit csak 1924 nyarán sikerült megállítani angol kölcsönökkel, és az önálló Magyar Nemzeti Bank létrehozásával. A magyar korona ezek után hirtelen stabilizálódott, és a pengő 1926. decemberi bevezetéséig már stabil, konvertibilis, de a nagy számok miatt kényelmetlenül használható valutaként fejezte be egykor dicső pályafutását.

Az aranykorona szót ill. megnevezést öt értelemben is használták a 19. század közepétől 1927-ig, a pengő bevezetéséig:

  1. Aranykorona, mint valuta, pénznem (1892-től)
  2. Aranykorona, mint kibocsátott aranyérme (1892-től)
  3. Aranykorona (röviden: AK) érték papírkoronában kifejezve, ami az infláció mértékét jelezte dollárparitáson (hivatalos középárfolyamhoz képest) 1924-től 27-ig, ill. visszamenőleg számítva 1914-től. A 14500-as AK érték pl. azt jelentette, hogy 1 békebeli (háború előtti) aranykorona 14500 aktuális papírkoronának felel meg.
  4. Aranykorona, mint a termőföld jövedelmezőségének mutatószáma. Hogy mi a köze az aranykorona pénzrendszernek a mai napig használatos aranykorona szavunkhoz, egy másik cikkünkből megtudhatja itt.
  5. Aranykorona, mint az 1857-ben egyes német államokkal közösen bevezetett ún. egyleti korona aranyból.

Mindezen aranykorona fajtákról részletesebben itt talál cikket.

 

[1] 1892. évi XVII. törvénycikk a koronaérték megállapitásáról, http://artortenet.hu/index.php/rendeletek/item/173-1892-evi-xvii-tc

[2] Molnár Péter: A korona pénzrendszer, Budapest, 2011, p.18.

[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Silver_mining_in_the_United_States

[4] Havas Miksa: Az Osztrák-Magyar Bank és a pénzpiacz, Budapest, 1902, p.32

[5] http://www.artexveret.hu/korona-artex-utanveret/index.php

Tovább a kategóriában: « Aranykorona jelentések
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned